2010. július 01.

Csökkenteni a gazdák kiszolgáltatottságát!

Glattfelder Béla európai parlamenti képviselő (Fidesz) üdvözli az Európai Parlament Mezőgazdasági Bizottságának a gazdák élelmiszerláncokkal szembeni kiszolgáltatottságának csökkentését célzó jelentését.

Az utóbbi időben az élelmiszerkereskedelem koncentrálódásának folyamata Európa-szerte felgyorsult. Az élelmiszerláncok emiatt egyre nyomasztóbb erőfölénybe kerültek a gazdákkal szemben. Piaci erőfölényüket kihasználva pedig számos kedvezőtlen feltételt kényszerítenek rá a termelőkre. Glattfelder Béla szerint európai szintű intézkedésekre van szükség annak érdekében, hogy a termelők kiszolgáltatottsága csökkenjen.

Az Európai Parlament Mezőgazdasági Bizottsága ezért olyan jelentés elfogadását kezdeményezte, amelyben javaslatokat fogalmaz meg az Európai Bizottságnak az élelmiszerláncok erőfölényének visszaszorítására. Az EP-képviselő több módosító javaslatot is benyújtott a tervezethez, amelyek a versenyjogi szabályok módosítására, a termelői csoportok támogatására és az árak kiszámíthatóbbá tételére irányultak. "Szükség van a versenyszabályok módosítására, hogy a termelők összefogása ne ütközzön jogszabályba" - mondta Glattfelder Béla.

A termelők nagyobb védelmét célozza a néppárti politikus azon módosító indítványa is, amelyik megtiltaná, hogy az áruházláncok különböző jogcímeken díjakat szedjenek. Elfogadásra került továbbá a képviselő azon módosító javaslata is, amely a beszerzési ár alatti értékesítés egész Európában való betiltását kezdeményezi.

A jelentéssel kapcsolatban Glattfelder Béla emlékeztetett arra, hogy a termelők összefogására európai szinten követendő példát nyújt a MAGOSZ által kezdeményezett szociális bolthálózat. Ennek sikerét mutatja, hogy jelenleg Magyarországon már 109 boltot működtetnek.

Glattfelder Béla
bizottsági tagságai
Glattfelder Béla
delegációs tagságai
A FIDESZ EU Parlamenti képviselői
Médiatár
2008. március 10.
Magyarország a cukorreform nagy vesztese - Bezárt a szerencsi cukorgyár is
Glattfelder Béla magyar néppárti képviselő szerint Magyarország a cukorreform egyik fő vesztese lett. Hazánk a reform következtében csaknem teljes cukortermelését elvesztette.
2010. március 12.
Tokaj: a szlovákok a magyar kormány hibáit használták ki
Glattfelder Béla, fideszes európai parlamenti képviselő ismételten felszólítja a magyar kormányt, hogy haladéktalanul forduljon az Európai Bírósághoz, miután Szlovákia – jogellenesen - bejegyeztette a „Tokaj” nevet az uniós elektronikus bornyilvántartásba.
Ajánló

kulugyi kepzes
gyakornoki program

MAGOSZ